(…) A kapitalizmusban a társadalom kettéhasad. Elsősorban a tőketulajdonosok és a tőke nélküliek két alapvető osztályára, amelyek között az értéktöbblet elosztása, újrabefektetése - tehát a termelés célja, a társadalmi önreprodukció iránya - tekintetében nincs és nem is lehet egyenlőség. (…) Aki elfogadja a kizsákmányolás, az elnyomás, az egyenlőtlenség, a kirekesztés és a megalázás tényeit, az olybá vétetik, mintha a kohézió, az egység, az összhang, a polgári béke mellett foglalt volna állást.

Ennek az egységideológiának a leghatásosabb változata természetesen A NEMZET. A nemzet képzete a polgári korszak egyik legfontosabb, legmeghatározóbb eleme, legitimációs fogalmi fegyvere. Nacionalizmus nem létezett a kapitalizmus előtt, és a kapitalizmuson kívül nincs is semmi értelme.

(…) A nemzet azért alkalmas a hasadt modern társadalom egyesítésére, mert föltételezik róla, hogy történetileg és logikailg mintegy "megelőzi" a polgári társadalmat, mintha a korábban is már létező nemzetet hasította volna ketté a kapitalizmus osztálytársadalommá. Ez történetileg abszurdum, mert a rendi (kasztos) társadalmakban a vagyonosok és a vagyontalanok, aktívak és passzívak, jogalanyok és jog nélküliek köztötti különbség sokkal nagyobb volt, mint a tőkés társadalmakban, a kulturális és a státusztkülönbségek is mélyebbek voltak. A rendi társadalmakban az uralkodó rend igen gyakran etnikailag és nyelvileg is különvált a paraszti tömgektől. Ahol a munkakényszer egyben jogi kényszer is volt, s ahol a rangkülönbségeket biológiai különbségnek látták - nemesek és nemtelenek között - ott természetesen értelmetlenség "nemzetről", politikai közösségről beszélni.